Rólunk

Vállalkozásunk létrehozásának ihletét egy referenciaprojekt adta 2018-ban, amikor is 4 éves intervallum alatt sikerült egy település turisztikai mutatóit megdupláznunk, továbbá az önkormányzat tulajdonában lévő turisztikai vállalkozások árbevételeit közel 200%-ra emelni.

Ezen időszak alatt egy turisztikai és marketingszakemberekből álló csapatot hozott össze a sors, és mi, tagok úgy döntöttünk, hogy ezt a tudást egy vállalkozásba csoportosítva kamatoztatjuk.

Így alapítottuk meg 2018-ban a Pearl Marketing and Management Kft.-t. A tevékenységet 3 fő területen végezzük: szállodamenedzsment, település- és térségmenedzsment, illetve értékesítés+marketing. Egyediségünket szemléletünk és komplexitásunk adja, ugyanis egy csomagban tehet szert minden partnerünk operatív vezetőre, értékesítési szakemberre, illetve a marketing teljes kivitelezésére, a grafikai munkától a weboldalkészítésig. Így több alvállalkozóval való kapcsolattartását és a folyamatok több kézen való átfuttatását felváltja egy, mindent egy kézben tudó csapat. Ez a modell – miszerint megbízóink a szolgáltatásokat csomagban vásárolják meg – sokkal költséghatékonyabb, mint ha több alvállalkozót egyenként bíznának meg.

Mindig ott vagyunk, amikor szüksége van ránk és elérhetőek vagyunk: e-mailben, telefonon és pénzben egyaránt. Szakértőkből álló csapatunk tagjai összesen közel 100 éves üzemeltetési-valamint munkatapasztalattal rendelkeznek és kiterjedt helyi, továbbá országos kapcsolatrendszerrel bírnak.

Az üzemeltetés, a sales, a marketing és a legújabb trendek a mindennapjaink részét képezik. A szállodai és éttermi szoftverek teljes körű ismerete, valamint programozása sem jelent gondot számunkra. A térségi turizmusfejlesztésben elért sikereinket az országos marketingdíjak is kiválóan alátámasztják.

Munkánk során: növeljük árbevételét, csökkentjük kiadásait, képezzük a kollégákat és rendszert fejlesztünk.

Miben különbözünk másoktól?

  • Ott vagyunk, amikor szüksége van ránk, és elérhetőek vagyunk e-mailben, telefonon és pénzben egyaránt.
  • Közel 100 éves üzemeltetési és munkatapasztalattal rendelkezünk.
  • Egy csomagban kapja meg az alábbi szolgáltatásokat:
    • operatív menedzsment,
    • értékesítés,
    • marketing,
    • képzés,
    • tanácsadás.
  • Országos kapcsolatrendszer birtokosai vagyunk.
  • Az üzemeltetés, az értékesítés és a marketing, a legújabb trendek a mindennapjaink része, 9 fős ügynökségünkkel látjuk el ezeket a feladatokat, nem kell kiszerveznie, egy kézben kap meg mindent.
  • Szállodai és éttermi szoftverek teljes körű ismerete és programozása.
  • Különböző területekről delegált szakemberekkel rendelkezünk, minden feladatot házon belül látunk el::
    • térség- és településfejlesztési szakember,
    • szállodaigazgatók,
    • marketingmenedzserek,
    • social media szakértők,
    • értékesítési szakemberek,
    • operatív menedzserek,
    • grafikusok,
    • tartalomírók,
    • coaching,
    • asszisztencia,
    • telefonos értékesítés,
    • fotós és videós kolléga.
  • Térségi turizmusfejlesztésben sikerek – országos marketingdíjak birtokosai vagyunk.
  • Rendezvényszervezésben és országos hírű nagyrendezvények koordinálásában való magas szintű képzettséggel bír csapatunk.
  • Pozitív életszemlélet és munkához való hozzáállás.
  • Teremtő szándékú fiatalos csapat.
  • Ötszörös Win-Win elvét alkalmazzuk.

Munkánkkal és hozzáadott értékeinkkel, nyernek:

  • A vendég, aki minőségi szolgáltatást kap, s élményekkel gazdagodik.
  • A tulajdonosok, ugyanis magasabb minőségen, kevesebb költséggel nagyobb árbevételt ér el üzletegysége.
  • Az alkalmazottak, hiszen fejlődnek emberileg, szakmailag és anyagilag.
  • Cégünk, mert tudással és tapasztalatokkal gyarapodik, azaz fejlődik.
  • A társadalom azzal, hogy értéket teremtünk munkánkkal, és a fentiek mindegyike hírül viszi azt.

Fő tevékenységeink:

  • Településmenedzsment
  • Szállodamenedzsment
  • Szállodai marketing és értékesítés
  • Turisztikai menedzsment
  • „Nyilvánosság biztosítása” projektek véghezvitele
  • Weboldalak készítése, üzemeltetése
  • Programozás
  • Mobil applikációk készítése
  • Facebook marketing
  • Google Ads kampányok
  • Kiadványok elkészítése, gyártása és szállítása
  • Grafikai munkák elvégzése
  • Digitális tananyagok készítése
  • Tanulmányok készítése
  • Rendszerfejlesztés

Csomagok szállástulajdonosoknak

Minden egy csomagban a marketingtől az operatív feladatokon át a stratégiai tervezésig.

Segítségnyújtás a megfelelő kiáramoltatás megtervezésében, hogy növelhesse bevételeit.

Online és offline marketing folyamatok teljes menedzsmentje és kivitelezés profi szakembergárdával..

Csomagok önkormányzatoknak

Vállaljuk önkormányzatok tulajdonában álló fürdők, szálláshelyek, turisztikai attrakciók menedzselését.

Ha kell, akkor az alapoktól építjük fel vagy építjük újra a település brandjét, akár nemzetközi szinten is.

Projektnyilvánosság teljes körű menedzsmentje a tervezéstől a kivitelezésen át az utókövetésig.